Több területen módosult a "Mikro-, kis-és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram" elnevezésű uniós pályázat és egyúttal új támogatási kérelem minta jelent meg. A módosítások elsődleges célja az volt, hogy könnyebben lehessen lehívni az elnyert forrást, így többek között módosították a már jelzáloggal terhelt ingatlanok fedezetbe való bevonhatóságának szabályait is.

Másik fontos fejlemény a pályázattal kapcsolatban, amelyről mi is hírt adtunk múlt héten, hogy 44-ről 70 milliárd forintra emelték a hitelprogram teljes keretét, azaz a hitelkérelmek befogadására még továbbra is van lehetőség.

De lássuk az eljárásrendben szereplő legfontosabb módosításokat:

1) Ingóságok beszerzése esetén elfogadható előleg számla

  • Előlegszámla kizárólag olyan Projekt keretében nyújtható be a Közvetítőhöz, amely kizárólag ingó beszerzés(ek)re irányul, és azzal, hogy előlegszámla ilyen esetben is csak a hitelkeret legfeljebb 50 %-ig számolható el.
  • Amennyiben a Végső Kedvezményezett csak a teljesített szállítások és szolgáltatások ellenértékéről kiállított előleget fizette meg igazoltan a Saját Forrás részeként, a Közvetítő a nettó ( ÁFA visszaigénylésre nem jogosult ügyfél esetében bruttó) számlaérték előleggel csökkentett összegét finanszírozza közvetlenül a kivitelezőnek/szállítónak történő átutalással.

2) Devizában kiállított számlák utó- és szállítói finanszírozása

Korábban a devizában kiállított számlák esetében csak utófinanszírozás volt megengedett:

  • A változás értelmében a tranzakciós költségek fedezetére devizában kiállított/kiállításra kerülő bizonylat ellenértékének – azaz nem a beruházás teljes elszámolható költségének – 5%-a erejéig beruházási tartalékot kell képeznie forintban a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, hivatalos deviza-árfolyamon.
  • Kizárólag EUR, USD devizanemekben fogadható el devizában kiállított bizonylat a Hitelprogramok keretében.

3) Terhelt ingatlanok befogadása

  • Olyan ranghelyen terhelt Ingatlant is elfogadnak ezentúl fedezetként, amelyen másodhelyi jelzálogjogot lehet alapítani. A megelőző ranghelyi jelzálogjog jogosultjától a pályázónak hozzájárulást kell hoznia arról, hogy az MFB Zrt. a fedezetül szolgáló már terhelt Ingatlanon a következő ranghelyen jelzálogjogot alapíthasson.

4) Ingatlan bérbeadás célú projektek részletes szabályai

  • A Projekt tárgyát képező Ingatlan bérbeadása akkor lehetséges, ha a Végső Kedvezményezett az Ingatlan bérbeadása mellett az üzemeltetési feladatok ellátását is elvégzi.
  • A bérbeadás a 682012-es (nem lakóingatlan bérbeadás)TESZOR számon szolgáltatásként valósul meg, és a Végső Kedvezményezett a keletkező bevétel vonatkozásában megfizeti a helyi iparűzési adót is, valamint fejlesztendő tevékenységként a „68.20 Saját tulajdonú, bérelt Ingatlan bérbeadása, üzemeltetése" TEÁOR számnak kell szerepelnie.

5) Egyéb változások

  • Már a kérelem befogadásakor a cégjegyzékbe bejegyzettnek szükséges lennie a beruházás megvalósítási helyszínének. Nem elegendő folyósításra teljesíteni ezt a feltételt.
  • A Végső Kedvezményezet által kezdeményezett szerződésmódosításnak korábbi szabályozás szerint 1,5 %-os díja volt, mely jelen Eljárási Rend bevezetésével eltörlésre került.
  • A hiteligénylő vállalkozás közvetlen vagy közvetett tulajdonosaitól, vezető tisztségviselőitől, vezető állású munkavállalójától, illetve (amennyiben alkalmazandó) e személyek közeli hozzátartozóitól, valamint e személyek vagy közeli hozzátartozóik tulajdonában álló vállalkozástól, továbbá a hiteligénylő partner- vagy kapcsolt vállalkozásától történő beszerzések finanszírozására, illetve mindezen személyek visszterhes közreműködésével megvalósítandó beszerzések finanszírozására vagyis: BÁRMILYEN TULAJDONOSTÓL, ANNAK KÖZELI HOZZÁTARTOZÓJÁTÓL BÉRELT, VAGY AZOK TULAJDONÁBAN ÁLLÓ INGATLANON VÉGZETT BERUHÁZÁS TILTOTT!!!!

Az új termékdokumentáció és szbályozás a 2016. október 28-ig benyújtott, de 2016. október 28-ig el nem bírált, valamint a 2016. október 29-én és utána benyújtott igények vonatkozásában hatályos.

Amennyiben a visszatérítendő támogatással kapcsolatban további kérdése van, keressen bennüket bizalommal. Tanácsadóként felmérjük a vállalkozása igényeit és megkeressük Önnek a legmegfelelőbb kombinált támogatási konstrukciót. Elkészítjük a hitelhez szükséges üzleti terveket, dokumentációkat, segítünk az utólagos elszámolások összeállításában és minden más felmerülő adminisztratív feladat ellátásában.

Miklós István Gábor
Miklós István Gábor

„A Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügy szakán szereztem diplomát, majd - már munka mellett - ezt kiegészítettem a Miskolci Egyetem közgazdász képzésével is.

2004-2008 között az önkormányzati szektorban bővítettem tovább pénzügyi-számviteli ismereteimet, és itt kezdtem el pályázatokkal foglalkozni. Munkám mellett közbeszerzési referensi és mérlegképes könyvelői képesítést is szereztem.

2008 óta dolgozom a Vanessiánál, eddig közel 550 pályázat elkészítésében vettem részt. Jelenleg szakmai igazgató munkakörben dolgozom. Ez az új pozíció bőven tartogat számomra kihívásokat, elsősorban az új területek feltérképezéséért, a meglévő és jövőbeli stratégia partnerekkel való kapcsolattartásért vagyok felelős.

Szakterületeim: energetika, gazdaságfejlesztés, humánerőforrás fejlesztés."

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/121      (+36 30) 381-5390       istvan[kukac]vanessia.hu

 

Új hozzászólás

Új hozzászóláshoz kérem, töltse ki az alábbi űrlapot. A *-gal jelölt mezők megadása kötelező.

https://www.high-endrolex.com/33