|
Pólyik Viola
A Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának gazdálkodási és menedzsment alapszakán végeztem 2009-ben, majd munka mellett tanulmányaimat a Debreceni Egyetem nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterképzési szakán folytattam. Ennek elvégzését követően 2012-ben szereztem mesterfokozatú diplomámat.
2010 óta dolgozom a Vanessia Kft-nél. Kezdetben projektmenedzserként a nyertes pályázatokat kezeltem, de az elmúlt évek alatt pályázatírói tapasztalatokat is szereztem, melynek segítségével a pályázati tanácsadás és értékesítés vált a legfőbb feladatommá. Szeretek emberekkel dolgozni, így a legnagyobb öröm, amikor kollégáimmal és az ügyfelekkel konstruktívan együttműködve, közösen járulunk hozzá a fejlesztési célok eléréséhez.
2015 Január óta vezetem debreceni irodánkat, mely pozíció számtalan kihívást és új feladatok ellátását jelenti számomra.
ELÉRHETŐSÉGEIM:
☏ (+36 52) 953-017 ☏ (+36 20) 400-4412 ✉ viola[kukac]vanessia.hu
Az elmúlt napokban az alábbi pályázati konstrukciók kerültek felfüggesztésre:
- „Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program" című (GINOP Plusz-1.2.2-22 kódszámú) felhívás 2022.05.16. 12:00-kor felfüggesztésre került. A rendelkezésre álló 30 milliárd Ft-os keretre 5286 db pályázat került benyújtásra, összesen 40,8 milliárd Ft támogatási igénnyel.
- „Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése" című (GINOP Plusz-2.1.1-21 kódszámú) felhívás 2022. május 17-étől átmenetileg felfüggesztésre kerül.
A felhívás keretösszege 136,67 milliárd Ft összesen, amelyre 252 db támogatási kérelem került eddig benyújtásra 92,19 milliárd Ft-os támogatási igénnyel. Mivel a forrás még nem merült ki, várható, hogy a pályázati lehetőség hamarosan újra nyitottá válik. - „Energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása kkv-k részére" című (GINOP-4.1.5-22 kódszámú) pályázati felhívásra a kérelmek benyújtási lehetősége 2022. május 14. 12:00 órától felfüggesztésre került.
A felhívás keretösszege 12 milliárd Ft, melyre 457 db támogatási kérelem került benyújtásra 67,7 milliárd Ft támogatási igénnyel.
Előfordulhat, hogy forrásfelszabadulás, vagy -átcsoportosítás miatt újra megnyitásra kerülnek a fenti konstrukciók, így ha esetleg lemaradt a pályázati lehetőségekről, jelezze érdeklődését felénk, hogy minél előbb tájékoztassuk Önt az újbóli benyújtási lehetőségekről.
Megjelent „Környezetkímélő, kibocsátásmentes városi, elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzése és a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítése" című, RRF-ZBP-006-22 kódszámú pályázati felhívás, melynek keretében elektromos meghajtású autóbuszok és az ezekhez kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítéséhez igényelhetnek támogatást a 25 ezer főnél nagyobb lakosú települések és a fővárosi agglomeráció közlekedési közszolgáltatói a Zöld Busz Program új pályázatán.
A pályázaton indulhatnak:
A támogatást a 25 000 főt meghaladó lakosságszámú városok önkormányzatai, ezen önkormányzatok közlekedésszervezői, helyi személyszállítási közszolgáltatói, a főváros legfeljebb 100 km-es vonzáskörzetének személyszállítási közszolgáltatói, az önkormányzatok, a közlekedésszervezők és a közszolgáltatók konzorciumai, valamint konzorciumi indulás esetén konzorciumi tagként a személyszállítási közszolgáltató alvállalkozói igényelhetik.
Igényelhető vissza nem térítendő támogatás: minimum 300.000.000 Ft, maximum 10.000.000.000 Ft. A forrás keretösszege: 50,7 milliárd Ft.
Benyújtási határidő:2022.05.05-től 2022.09.30-ig
A GINOP Plusz-1.2.2-22 pályázati felhívásra benyújtott támogatási kérelmek összes támogatási igénye már meghaladja a 32,68 milliárd Ft-ot.
A támogatási kérelmeket 2022.02.24. 15:00 órától 2023.03.31. 12:00 óráig lehet benyújtani. A támogatásra rendelkező teljes keretösszeg 30 milliárd Ft, viszont a 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alapján a támogatási kérelmek benyújtási lehetőségét a benyújtási határidő lejártát megelőzően is felfüggesztheti az Irányító Hatóság, ha a benyújtott támogatási kérelmekben igényelt támogatások összege eléri a keretösszeg 130%-át. A keret felhasználásáról és a felfüggesztés/lezárás lehetőségéről a keretösszeg elérését megelőzően két alkalommal, a keretösszeg 80%-ának és 120%-ának elérésekor pályázati közlemény kerül kiadásra a www.palyazat.gov.hu oldalon.
A pályázat felfüggesztése tehát 39 milliárd Ft össz. támogatási igény elérésekor várható, addig viszont még van bő 6 milliárd Ft-os szabad keret, mely várhatóan pár héten belül már kimerülhet.
Nézzük meg ismét a pályázati felhívás legfontosabb feltételeit:
2022.02.28-tól ismét benyújtható a Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása elnevezésű, VP2-4.1.3.2-4.1.3.3.-5.1.1-21 kódszámú pályázat, melynek keretében 40-50%-os intenzitással, maximum 500 millió Ft támogatás igényelhető ültetvények telepítésére, öntözés kiépítésére, gépek beszerzésére. A támogatási kérelmek benyújtására 4 új szakaszban van lehetőség 2022.04.30-ig.
A felhívás néhány ponton változott, így az alábbiakban összefoglaljuk a hatályos pályázati feltételeket:
Keretösszeg: 15 milliárd Ft
- Valamennyi mezőgazdasági üzem gazdasági teljesítményének javítása, valamint a mezőgazdasági üzemek szerkezetátalakításának és korszerűsítésének a megkönnyítése, mindenekelőtt a piaci jelenlét, a piacorientáltság, és a mezőgazdasági tevékenységek diverzifikálásának fokozása céljából – 10 Milliárd Ft
- A megfelelően képzett mezőgazdasági termelők mezőgazdasági ágazatba való belépésének megkönnyítése és ezen belül is különösen a generációs megújulás elősegítése – 3 Milliárd Ft
- A mezőgazdasági üzemekben megvalósuló kockázat megelőzés és- kezelés támogatása – 1,5 Milliárd Ft
- A mezőgazdaság általi vízfelhasználás hatékonyságának fokozása – 0,5 Milliárd Ft
A Felhívás keretében két célterület kapcsán nyújtható be támogatási kérelem. A beérkező támogatási kérelmek célterületenként külön rangsorokban kerülnek elbírálásra.
A támogatott projektek várható száma: 400-500 db.
Legutóbbi cikkünk megjelenése óta több módosítás is történt a GINOP Plusz-1.2.2-22 pályázati felhívásban, rövid bejegyzésünkben most ezeket ismertetjük.
A módosítás keretében tehát többek között
- pontosításra került a benyújtási időszak: 2022. február 24. 15:00 órától 2023. március 31. 12:00
- kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek közé került a Projekt szakmai megvalósításának közvetett költségei.
A tevékenység vonatkozásában a következő projektmegvalósításhoz közvetetten kapcsolódó tevékenységek valósíthatóak meg:
- projekt előkészítés,
- projektmenedzsment,
- általános (rezsi) költségek,
- gyártási licenc,
- know-how beszerzés és kapcsolódó költségei,
- IT fejlesztéshez kapcsolódó domain név, a hozzá tartozó webtárhely és honlapkészítés,
- Képzés: a vállalat fejlődéséhez szükséges, illetve a munkavállalók magasabb szintű munkavégzését elősegítő képzés.
A fent felsorolt tevékenységek elszámolható költsége csak átalány alapú elszámolásként nyújthatók be. Az átalány alapját a projekt költségvetésében szereplő, „projekt szakmai megvalósításának közvetett költségein" felüli költségek adják, melynek mértéke pontosan 7 % lehet.
Napokon belül indul a „Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program" című GINOP Plusz-1.2.2-22 kódszámú pályázat beadási szakasza, így számos kérdés érkezik hozzánk is a pályázati feltételrendszerrel kapcsolatban.
Lássunk most 10 olyan kérdést és választ, amely akár Önnek is hasznos lehet a pályázati felkészülésben.
KÉRDÉS: Pest megyében van a vállalkozásom, tudok indulni a pályázaton?
VÁLASZ: A pályázaton csak olyan helyszín jelölhető meg megvalósítási helyszínként, mely a pályázat benyújtását megelőzően legalább 60 nappal bejegyzett telephely/fióktelep, és a település szabad vállalkozási zónának minősül vagy szabad vállalkozási zónán kívül eső 5000 fő lélekszám alatti település.
KÉRDÉS: Pályázhat az az egyéni vállalkozó, aki több lezárt üzleti évvel rendelkezik, de az elmúlt egy hónapban szüneteltette a vállalkozását?
VÁLASZ: Igen, amennyiben a Felhívásnak megfelelően rendelkezik legalább egy lezárt üzleti évvel, és a támogatási kérelem benyújtása előtt újra aktiválja működését.
KÉRDÉS: KATA-s egyéni vállalkozóként tudok e indulni a pályázaton?
VÁLASZ: Nem, a KATA hatálya alá tartozók nem tudnak indulni a pályázaton.
A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a „Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program" című (GINOP Plusz-1.2.2-22 kódszámú) felhívás. A pályázat keretében mikrovállalkozások igényelhetnek támogatást 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban megvalósuló beruházásaikhoz, fejlesztéseikhez 2-10 millió forint közötti összegben. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 30 milliárd forint, a támogatási kérelmek benyújtása 2022. február 24 - 2023. március 31. között lehetséges.
Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat:
Támogatási intenzitás:
- 70% vissza nem térítendő támogatás
Támogatás összege:
- minimum 2 millió Ft-maximum 10 millió Ft
Elszámolható költségek:
- Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása
- A vállalkozói tevékenység végzésével összefüggő ingatlan beruházás (építés, korszerűsítés, átalakítás, bővítés)
- új informatikai eszközök és szoftverek beszerzése
- A Projekt szakmai megvalósításának közvetett költségei (átalány alapú elszámolás, az elszámolható költségek pontosan 7%-a kell legyen)
Egy friss pályázati közlemény szerint a „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése" című (VP6-6.4.1-21 kódszámú) felhívás vonatkozásában, a keret kimerülésére tekintettel az Irányító Hatóság a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét 2022. január 27. napján 00 órától felfüggeszti.
Mindez azt jelenti, hogy a Felhívás szerinti további beadási szakaszok törlésre kerülnek, tehát január 26-a éjfél a végső határidő a pályázatok benyújtására.
A pályázat célja a vidéki térségekben működő mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők induló vagy már működő szálláshely szolgálttatói tevékenységeinek támogatása, kiemelten a 11 turisztikai térségben. A felhívás további célja a támogatásban részesülők által kialakított és működtetett turisztikai szolgáltatások továbbfejlesztése, valamint a jövedelemszerzés és a foglalkoztatás erősítése.
Lássuk a pályázat részleteit:
Ma megjelent a GINOP Plusz-1.2.3-21 kódszámú pályázat végleges pályázati felhívása, január 19-étől pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások a modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodásukat segítő fejlesztéseik támogatására.
A felhívás tervezethez képest jelentős módosításokat eszközöltek a pályázat feltételrendszerében, mutatjuk, egészen pontosan mi is változott:
A legfontosabb eltérések a korábbi feltételekhez képest:
1) A pályázók köre kiegészült az alábbiakkal:
- „azon cégek indulhatnak a pályázaton, amelyek esetében, amennyiben a GINOP vállalkozásfejlesztési prioritás (1. prioritás) felhívásainak keretében 2014-2019 között részükre megítélt támogatás(ok) összege meghaladja az utolsó 3 jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által) lezárt, teljes üzleti év átlagos árbevételének 50%-át, az ezen vállalkozások 2018-2020. közötti évekre vonatkozó bruttó hozzáadott érték növekedése (változása) legalább eléri vagy meghaladja a GDP növekedés mértékét (5,25 %) az azonos időszakban."
- „nem indulhat a pályázaton amely vállalkozás a GINOP Plusz-1.1.2-21 vagy GINOP Plusz-1.2.1-21 vagy GINOP Plusz-1.3.1-21 kódszámú felhívásra támogatási kérelmet nyújtott be, kivéve, ha elutasító döntéssel rendelkezik, vagy a támogatói döntést megelőzően kérelmét visszavonta,", vagyis a partner- kapcsolt vállalkozások nincsenek kizárva. VISZONT, partner- kapcsolt vállalkozások közül csak egy nyújthat be támogatási kérelmet.
A projekt Budapest kivételével Magyarország egész területén megvalósítható.
2) Két benyújtási szakasz került meghatározásra az alábbiak szerint:
- 1. szakasz: 2022. január 19. 8:00 órától – 2022. január 26. 12:00 óráig
Az 1. benyújtási szakaszra kizárólag azon támogatást igénylők nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld régiók egyikében valósítják meg fejlesztéseiket. (Rendelkezésre álló keret: 80 milliárd Ft) - 2. szakasz: 2022. január 27. 8:00 órától – 2022. február 3. 12:00 óráig
A 2. benyújtási szakaszra kizárólag azon támogatást igénylők nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Pest régiók egyikében valósítják meg fejlesztéseiket. (Rendelkezésre álló keret: 20 milliárd Ft)
3) Az elszámolható összköltség 215 000 000 Ft-ról 287 000 000 Ft-ra nőtt.
4) Módosult a létszámtól függő összköltség sávok az alábbiakra:
Az Európai Bizottság 2021. szeptember 16-án jóváhagyta Magyarország 2022. január 1. és 2027. december 31. közötti időszakra vonatkozó regionális támogatási térképét. És hogy miért is fontos ez?
A regionális támogatási térkép olyan jogszabályi rendelkezés, mely az ország egyes régiói, illetve a fejlett régiók esetében kisebb területi egységei számára meghatározza az ott beruházó vállalatok számára beruházási támogatásként nyújtható állami támogatás maximális mértékét.
Mivel a jelenlegi adatok alapján Budapest kivételével Magyarország régiói mind a leghátrányosabb helyzetű régiók közé tartoznak az EU -ban, ahol az egy főre jutó GDP az uniós átlag 75%-a alatt van, ezért 2022 és 2027 között mindegyik régió esetében az EUMSZ 107. cikke (3) bekezdésének a) pontja szerinti támogatás lesz nyújtható az alábbi maximális támogatási intenzitások mellett:
- Pest, Dél-Dunántúl, Észak Magyarország, Észak-Alföld és Dél-Alföld régióban és nagyvállalkozások esetében: 50%
- Közép-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl régióban és nagyvállalkozások esetében: 30%.
Ezeken a területeken a maximális támogatási intenzitás 10 százalékkal növelhető középvállalkozások, és további 10 százalékkal kisvállalkozások beruházásai esetében.
Továbbá, a most elfogadott regionális támogatási térkép még nem tartalmazza az Igazságos Átmenet Alapból (Méltányos Átállást Támogató Alap/Just Transition Fund) támogatható területek alábbi ábrán látható bónuszát, amennyiben az Igazságos Átmenet Alapból támogatásra javasolt térségek listáját jóváhagyja a Bizottság, a támogatási térkép módosításával - újabb bizottsági jóváhagyás esetén - további 10%-os bónusz válhat elérhetővé az érintett térségekben bármilyen állami forrásból nyújtott támogatásra.
2021.11.11-én hatályba lépett a 2021-2027-es programozási időszak tájékoztatásra és nyilvánosságra vonatkozó – uniós keretekhez igazodó - hazai követelményeket tartalmazó „Kedvezményezettek Tájékoztatási Kötelezettségei Plusz" című dokumentum, valamint az „Arculati Kézikönyv Plusz". Az alapkövetelmények lényegesen nem változtak ugyanakkor fontos, hogy a pályázatok lebonyolítása során ne megszokásból járjunk el, győződjünk meg arról, hogy a tervezett kommunikációs tevékenység megfelel-e az új szabályozásnak.
Vegyük most sorra az elvárt tájékoztatási és kommunikációs tevékenységeket mind a projekt előkészítő szakaszában, a megvalósítás alatt, illetve a projekt zárását követően.
Az alábbi táblázat magába foglalja, hogy a támogatás mértékétől függően milyen tájékoztatási kötelezettségeknek kell megfelelni a projekt előkészítés szakaszában, a megvalósítás szakaszában és a megvalósítást követően fenntartási időszakban.
Információink szerint hamarosan ismét jön a Divat- és dizájnipari mikro-, kis- és középvállalkozásokat támogató pályázat. Bár a felhívás részletei még nem ismertek, várhatóan a korábbi - 2020. év végén megjelent - pályázati felhíváshoz hasonló kondíciókkal pályázhatnak majd azok a hazai divat- és dizájnipari vállalkozások, amelyek a pályázat révén olyan beruházásokat tudnak végrehajtani, amellyel képesek lehetnek középtávon megerősödni, annak érdekében, hogy a kiélezett és erőforrásigényes nemzetközi versenyben is profitábilisan, fejlődőképesen tudjanak működni, továbbá exportjuk növelése mellett a nemzetközi digitális jelenlétük és ismertségük is növekszik.
A korábbi pályázatban az alábbi iparágak képviselői juthattak a pályázat keretében támogatáshoz:
- 1310 Textilszálak fonása
- 1320 Textilszövés
- 1330 Textilkikészítés
- 1391 Kötött, hurkolt kelme gyártása
- 1392 Konfekcionált textiláru gyártása (kivéve: ruházat)
- 1393 Szőnyeggyártás
- 1394 Kötéláru gyártása
- 1395 Nem szőtt textília és termék gyártása (kivéve: ruházat)
- 1396 Műszaki textiláru gyártása
- 1399 Egyéb textiláru gyártása m.n.s.
- 1411 Bőrruházat gyártása
- 1412 Munkaruházat gyártása
- 1413 Felsőruházat gyártása (kivéve: munkaruházat)
- 1414 Alsóruházat gyártása
- 1419 Egyéb ruházat, kiegészítők gyártása
- 1420 Szőrmecikk gyártása
- 1431 Kötött, hurkolt harisnyafélék gyártása
- 1439 Egyéb kötött, hurkolt ruházati termék gyártása
- 1511 Bőr, szőrme kikészítése
- 1512 Táskafélék, szíjazat gyártása
- 1520 Lábbeligyártás
- 2313 Öblösüveggyártás
- 2314 Üvegszálgyártás
- 2319 Műszaki, egyéb üvegtermék gyártása
- 2320 Tűzálló termék gyártása
- 2331 Kerámiacsempe, -lap gyártása
- 2332 Égetett agyag építőanyag gyártása
- 2341 Háztartási kerámia gyártása
- 2342 Egészségügyi kerámia gyártása
- 2370 Kőmegmunkálás
- 2740 Villamos világítóeszköz gyártása
- 3101 Irodabútor gyártása
- 3102 Konyhabútorgyártás
- 3103 Ágybetét gyártása
- 3109 Egyéb bútor gyártása
- 3212 Ékszergyártás
- 3213 Divatékszer gyártása
- 7410 Divat-, formatervezés
- 4615 Bútor, háztartási áru, fémáru ügynöki nagykereskedelme
- 4616 Textil, ruházat, lábbeli, bőráru ügynöki nagykereskedelme
- 4624 Bőr nagykereskedelme
- 4641 Textil-nagykereskedelem
- 4642 Ruházat, lábbeli nagykereskedelme
- 4644 Porcelán-, üvegáru-, tisztítószer-nagykereskedelem
- 4647 Bútor, szőnyeg, világítóberendezés nagykereskedelme
- 4648 Óra-, ékszer-nagykereskedelem
- 4664 Textilipari gép, varró-, kötőgép nagykereskedelme
- 4665 Irodabútor-nagykereskedelem
- 4666 Egyéb irodagép, -berendezés nagykereskedelme
- 4751 Textil-kiskereskedelem
- 4753 Szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelme
- 4759 Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme
- 4771 Ruházat kiskereskedelem
- 4772 Lábbeli-, bőráru-kiskereskedelem
- 4777 Óra-, ékszer-kiskereskedelem
- 4782 Textil, ruházat, lábbeli piaci kiskereskedelme
- 63.12 Világháló portál szolgáltatása
A felhívás feltételeinek megfelelő projektek 5 millió Ft – 150 millió Ft közötti feltételesen visszatérítendő támogatásban részesülhettek.
Lássuk, a korábbi pályázat ismeretében milyen további várható feltételekkel számolhatunk:
Ismét pályázható a „Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása" című (GINOP-1.2.9-20 kódszámú) felhívás. A támogatási kérelmek benyújtására a 4. értékelési szakaszban 2021.november 9. 9:00 órától 2021. december 9. 10:00 óráig lesz lehetőség. Bírálat a támogatási kérelmek beérkezésének sorrendjében történik.
A pályázat célja a leghátrányosabb helyzetű térségek felzárkóztatása, a helyi foglalkoztatás bővítése, a vidék lakosságmegtartó képességének növelése az ott működő mikro- és kisvállalkozások versenyképességének fejlesztésével, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítésével.
Lássuk a pályázat részleteit:
Magyarország Kormánya a járvány okozta első sokk utáni alkalmazkodáshoz segítséget kíván nyújtani a mikro-, kis- és középvállalkozások számára munkahelyteremtést célzó támogatás által. A program célja, a munkaerőintenzív gazdaságélénkítés, az egészségügyi járvány okozta első sokk után alkalmazkodni tudó vállalkozások támogatása, humán és termelési/szolgáltatási kapacitásaik visszaépítésében.
A GINOP-5.3.17-21 kódszámú KKV kapacitásbővítő támogatásra rendelkezésre álló forrás 13 739 381 973 Ft vissza nem térítendő támogatás.
A pályázat keretében a Magyar Államkincstár Magyarország kevésbé fejlett régióiban működő mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyújt vissza nem térítendő támogatást a munkavállalói létszám növelése érdekében, a kapacitásbővítés költségeinek támogatásával.
A támogatás minimum 3 fő, maximum 25 fő foglalkoztatásához igényelhető.
Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke új munkavállalónként összesen legfeljebb 4. 000 000 Ft.
A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett 2021.01.28-án tartott online konferenciáján betekintést nyerhettünk az Európai Unió 2021-2027 közti fejlesztési területeire. A fő téma a 2021-2027 közti ciklus ismérveinek bemutatása volt:
- továbbra is kiemelt ügyek között szerepel a K+F+I, a KKV-k fejlesztése, hálózatosodás
- a teljes költségvetés 30%-a energia- és erőforrás-hatékonysághoz kapcsolódik
- Horizontális célok: hátrányos helyzet felszámolása, versenyképesség fokozása, fenntarthatóság, munkanélküliség csökkentése, esélyegyenlőség és környezetvédelem
- egyszerűsített és átalány alapú költségelszámolás nagyfokú kiterjesztése várható
- kifizetési kérelmek egyszerűsítése a terv
- Operatív Programok 2021-2027-ben: