Szántó Petra

Szántó Petra

Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar kereskedelem és marketing alapképzési szakán 2014-ben szereztem meg közgazdász diplomámat. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanulok marketing mesterképzésen.

Mindig érdeklődtem az élelmiszeripar működése iránt, főként ebből az indíttatásból végeztem el alapképzésemmel párhuzamosan két év alatt egy sütő- és cukrászipari technikusi képzést. Tanulmányaim alatt és után több cukrászipari üzemben, pékségben volt lehetőségem megfigyelni a folyamatokat, felfedezni az ipar működését; valamint szakoktatóként is kipróbáltam magam.

A Vanessia Kft. csapatához 2014 őszén csatlakoztam, az azóta eltelt idő alatt több vállalkozásnak segítettem külföldi kiállításon való részvételben, termelési kapacitásuk növelésében (gazdaságfejlesztés); valamint energetikai korszerűsítést eredményező projektekben is részt vettem.

ELÉRHETŐSÉGEIM:

 (+361) 319-2707/120      (+36 30) 335-2482       petra[kukac]vanessia.hu

 

Új Gyakornoki Program indul 2019 októberétől

Elindult a Széchenyi 2020 keretében az Új Gyakornoki Program társadalmi egyeztetése. A támogatási kérelmek várhatóan 2019. október 15-től lesznek benyújthatóak.

A Program alapvető célja - a korábbi, még jelenleg is futó és hasonló elnevezésű programhoz hasonlóan - a szakképzésből kilépő, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése, azáltal, hogy támogatással ösztönözik a vállalatokat „gyakornoki helyek" kialakítására. Gyakornokként ugyanis a fiatalok valódi munkatapasztalatot szerezhetnek, ezáltal javul foglalkoztathatóságuk és hosszabb távú munkaerő-piaci esélyeik.

A Program keretében a vidéki vállalkozások elsősorban a gyakornokok foglalkoztatásához bér- és járuléktámogatást igényelhetnek, de a Program a munkaterületének kialakítását is támogatja, igényelhető támogatás anyagköltségre, eszközbeszerzésre, immateriális javak beszerzésére, vagy akár infrastrukturális és ingatlan beruházásra is. Sőt a gyakornok mellé a vállalkozás kijelölhet egy fő vállalaton belüli segítő mentort is, az ő bérköltsége szintén elszámolható a pályázatban.

A támogatás mértéke az összes elszámolható költség 100%-a lehet.

A támogatási összeg minimum 4.032.000 forint, maximum 22.176.000 forint lehet.

A pályázat jelenleg társadalmi egyeztetés alatt áll, a végleges pályázati felhívás módosulhat, de alapvetően az alábbi feltételek várhatóak.

Nos, lássuk a részleteket:


Ahogy arról beszámoltunk, a napokban kihirdették a Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása program idei első kiírásának nyerteseit. A pályázaton összesen 98 cég nyert el támogatást, amely több mint 600 új munkahely létesítéséhez, valamint csaknem 1100 álláshely megőrzéséhez járul hozzá.

Lemaradt a pályázatról? Sebaj, hiszen bő 1 hónapon belül indul a 2019. évi munkahelyteremtő pályázat második üteme. Egészen pontosan augusztus 1-től ismét pályázható lesz a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt pályázat, ennek keretében további 3,5 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a cégek új munkahelyek létrehozására.

A támogatás keretében a vállalkozások többek között új eszközök, gépek beszerzésére, ingatlanvásárlásra, új létesítmény felállítására, meglévő létesítmény bővítésére bérleti díjakra, vagy lízing-költségekre  igényelhetnek támogatást.

Nos, lássuk a részleteket:

A pályázat keretében elnyerhető támogatás mértéke nem regisztrált álláskereső személy esetén, új munkahelyenként 1,7 millió forint. Emellett van lehetőség kiegészítő támogatásokra pályázni:

  • a) amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő, kiközvetített, az Flt. 58. § (5) bekezdés d) pontja szerinti álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 700 ezer Ft, vagy
  • b) amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő kiközvetített olyan álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, aki a foglalkoztatást megelőző 12 hónapban kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében volt foglalkoztatva, új munkahelyenként 1,5 millió Ft, vagy
  • c) amennyiben a beruházás befejezését követően hatodik életévét be nem töltött gyermekét saját háztartásában nevelő nő foglalkoztatását vállalja, új munkahelyenként 1,5 millió Ft,
  • d) amennyiben a beruházás a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kjbr.), valamint a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ktbr.) alapján kedvezményezett járásban vagy kedvezményezett településen valósul meg, új munkahelyenként további 400 ezer Ft,

A d) pont szerinti kiegészítő támogatás halmozható az a), b) és c) pontban foglalt kiegészítő támogatásokkal is, míg az a), b) és c) pontban foglalt kiegészítő támogatások vagylagosan igényelhetők.

Mintegy 100 vállalkozás nyert el másfélmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást a Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása program idei első kiírásának keretében – jelentette be Varga Mihály az MTI-nek. A pénzügyminiszter kiemelte: a program révén 2011 óta több mint 50 milliárd forint támogatás jutott el a magyar vállalkozásokhoz, amelynek köszönhetően 27 ezer új munkahely jött létre Magyarországon.

A mostani pályázati körben 98 cég nyert el támogatást, amely több mint 600 új munkahely létesítéséhez, valamint csaknem 1100 álláshely megőrzéséhez járul hozzá, tovább javítva ezzel a kkv-szektor versenyképességét – ismertette a tárcavezető.

Mint mondta: a kis- és középvállalkozások foglalkoztatják a magyar munkaerő kétharmadát, így a kormány kiemelten támogatja a technológiai fejlesztésüket és dolgozóik számának bővítését. A munkahelyteremtő beruházási támogatás elősegíti a még meglévő munkaerő-tartalék mozgósítását, valamint a hátrányos helyzetű térségek gazdasági, társadalmi felzárkóztatását is.

Varga Mihály emlékeztetett, a korábbi pályázati kiírásokhoz képest az alaptámogatás összege tovább növekedett, ezáltal az egy munkahelyre jutó legmagasabb elérhető támogatási összeg - a kiegészítő támogatási összegeket is figyelembe véve - már 3,6 millió forint volt.

Augusztusban újabb kiírást hirdetünk meg, amelynek keretében további 3,5 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a cégek új munkahelyek létrehozására. A támogatás keretében többek között új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy lízing-költségek is elszámolhatók.

Az NFA-2019-KKV kódjelű pályázati kiírás nyerteseinek listája itt tekinthető meg: NFA-2019-KKV - Nyertesek listája

Forrás: MTI, kormany.hu

tolunk kerdeztek a  napelemes palyazattal kapcsolatban

Ahogy arról hírt adtunk a mai nap, megjelent a  „GINOP-4.1.3-19 Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak" felhívás kitöltő programja az EPTK felületen, azaz meg lehet kezdeni a pályázatok előkészítését és beadását. Az elmúlt hetekben számos kérdést kaptunk a pályázat vonatkozásában, így most - hogy segítsük a felkészülésüket - megosztunk Önökkel néhány hasznos kérdést és arra adott választ. Íme a kérdéscsokor és az azokra adott válaszaink:

KÉRDÉS:

Támogatható napelemes rendszer telepítése, amennyiben a napelem Lindab lemez fedésű tetőszerkezeten kerülne elhelyezésre?

VÁLASZ:

Nem nyújtható támogatás napelemes rendszer telepítéséhez, amennyiben a napelem pala fedésű tetőszerkezeten kerülne elhelyezésre. Ha a tetőszerkezet nem a fenti kategóriába tartozik, és megfelel a Felhívás állékonysági előírásainak, akkor igényelhet támogatást.

KÉRDÉS:

A pályázaton indulhat-e olyan szálláshely, amelyik csak 1 hónapos működési engedéllyel rendelkezik (tehát „már" meglévő" szálláshely,így a pályázathoz kapcsolódóan nem történik kapacitásbővítés) és ugyanakkor az adott épület használatban volt az elmúlt 1 évben (más funkcióval), de volt villamosenergia-felhasználás az ingatlanban.

VÁLASZ:

A Felhívás nem írja elő, hogy a villamosenergia-igényt alátámasztó számlák a Kedvezményezett nevére kell, hogy szóljanak. Ezzel együtt a Kedvezményezettnek rendelkeznie kell azokkal a számlákkal, melyek a Felhívás 3.4.1.1 d) pontja szerint alátámasztja a megvalósítási hely használatát, illetve a benyújtást megelőző egy év villamosenergia-igényét.

KÉRDÉS:

Mi minősül pontosan „korábban nem szálláshelyként működő épületet"-nek? Pl. a működési engedély dátumát fogják nézni? Aki pl. pár hónapja üzemel szálláshelyként (pár hónapos működési engedélye van) az a cég akkor indulhat vagy nem?

VÁLASZ:

A támogatási kérelem benyújtását megelőző egy évre tudnia kell igazolni a támogatást igénylőnek, hogy működő telephely/fióktelep kerül fejlesztésre. Erre vonatkozóan egyaránt szükséges rendelkezni közüzemi számlákkal, valamint a fejlesztendő telephelyen foglalkoztatottak létszámának igazolására szolgáló dokumentumokkal.

vissza nem térítendő napelemes pályázat vállalkozásoknak KKV-k számára

Két olyan pályázat is megjelent az elmúlt időszakban, melynek keretében a vállalkozások napelemes rendszert telepíthetnek uniós támogatással.

Az egyik ilyen pályázat a GINOP-4.1.3-19 kódszámú "Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak" című pályázati felhívás, amelynek keretében a kisebb, 7,5 – 15 kw közötti teljesítményű napelemes rendszert lehet telepíteni.

A pályázat keretében támogatható a kkv-k épületeinek és az épületekben folyó gazdasági-termelési folyamatok energiafogyasztásának fedezését szolgáló napelemes rendszerek telepítése.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 1,5 millió, maximum 3 millió Ft.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 100%-a lehet, azonban a napelemes rendszer elszámolható költsége nem haladja meg a beépített napelemek összesített névleges teljesítményére vetítetten a 200.000 Ft/kWp értéket.

A felhívás keretében támogatási kérelmek benyújtása 2019. június 17. 10.00 órától 2020. szeptember 30. 12.00 óráig lehetséges.

Gyakornoki Program Pályázat

A mai nyilvános statisztikák alapján a beadott kérelmek alapján kalkulált támogatási igény elérte a meghirdetett és rendelkezésre álló 30 milliárd forintos keretösszeget.

Aggodalomra nincs ok, hiszen, ha számolunk a hibás pályázatok szokásos számával, ha nem is sok, de maradt még keret további pályázatok befogadására, ugyanakkor azok számára, akik biztosra akarnak menni nem érdemes sokat várni a pályázat benyújtásával.

GINOP 524 stat 2019 05

A pályázat keretében az igényelhető támogatás felső korlátja 30 millió Ft, a támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség 100 %-a lehet.

Nézzük meg, pontosan milyen feltételekkel lehet pályázni:

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén

  • egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan 9 hónapon keresztül,
  • másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati mentor tevékenység ellátására és
  • szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

Jelenleg még aktív mindkét infokommunikációs fejlesztéseket támogató pályázat, az is, amely kifejezetten az IKT szektorban működő vállalkozásokat támogatja és az is, amely az egyéb vállalkozások által használt üzleti szoftverek vállalaton belüli bevezetését támogatja. Mutatjuk a részleteket:

A felhívásokkal kapcsolatos további részletekért kérem, keressen bizalommal. 

Vidéki vállalkozások számára még mindig nyitott a lehetőség, hogy gyakornokok foglalkoztatásához 100%-os uniós támogatást igényeljenek. De már nem sokáig!

A mai nyilvános statisztikák alapján a 30 milliárdos keretre eddig kicsit több mint 29,7 milliárd forintnyi pályázati igény érkezett be, azaz a rendelkezésre álló keret szinte kimerült, így ha számolunk a hibás pályázatok szokásos arányával, akkor sincs túl sok hátra a felfüggesztésig.

GINOP 524 16 stat 2019 03

A pályázat keretében az igényelhető támogatás felső korlátja 30 millió Ft, a támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség 100 %-a lehet.

Nézzük meg, pontosan milyen feltételekkel lehet pályázni:

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén

  • egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan 9 hónapon keresztül,
  • másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati mentor tevékenység ellátására és
  • szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

A pályázatra kizárólag azon vállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek

  • rendelkeznek legalább egy lezárt és teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, és
  • amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei, és
  • az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt és
  • a 651/2014/EU Rendelet I. Melléklete alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek, vagy
  • azon vállalkozások, amelyek megfelelnek a mikro- kis- és középvállalkozásokra vonatkozó 651/2014/EU Rendelet I. Melléklet 2. cikk szerinti alkalmazotti létszám és pénzügyi határértékeknek, azonban a 651/2014/EU rendelet 1. sz. melléklet 3. cikk (4) bekezdése alapján azért nem tekinthetők KKV-nak, mivel a tőke vagy a szavazati jogok legalább 25%-át közvetlenül vagy közvetve, egyénileg vagy közösen, egy vagy több állami szerv irányítja.

Mezogazdasagi termekek erteknovelese a feldolgozasban 2018

A március 4-i értékelési határnappal nem zárták be a nagy népszerűségnek örvendő „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban" című, VP3-4.2.1-4.2.2-18 kódszámú élelmiszeripari pályázatot, így a pályázók előtt továbbra is nyitva a beadás lehetősége, a következő határnap 2019. április 3. lesz. Biztosat nem állíthatunk, de a keretösszeg véges és ahogy telnek a hetek, egyre inkább fennáll a veszélye, hogy ez a határnap valóban az utolsó határnap lesz!

A pályázatra, amelynek keretében élelmiszer-feldolgozó, illetve borászati üzemek fejlesztésére nyílik lehetőség, 2019. január 2 óta nyújthatják be kérelmeiket mezőgazdasági termelők, illetve mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások egyaránt.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • élelmiszer-feldolgozó üzemek esetében egyéni beruházás esetén maximum 500 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 1,5 milliárd Ft;
  • borászati fejlesztések esetében egyéni beruházás esetén maximum 200 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 500 millió Ft.

A héten két pályázat beadási határideje is módosult az alábbiak szerint:

A GINOP-2.1.2-8.1.4-16 - Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás benyújtási határideje 2019. február 28. 12 óra 00 percről meghosszabbításra kerül.

Az új határidő 2019. április 15. 12 óra 00 perc.

Bővebb információ a pályázatról: GINOP-2.1.2-8.1.4-16 - Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében

A GINOP-3.1.2-8.2.4-16 - Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésének támogatása című felhívás benyújtási határideje 2019. március 08. 12 óra 00 percről meghosszabbításra kerül.

Az új határidő 2019. június 20. 12 óra 00 perc.

Bővebb információ a pályázatról: GINOP-3.1.2-8.2.4-16 - Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésének támogatása

haszon magazin 2019 feb

A Vanessia Kft újabb cikke jelent meg a HASZON Magazinban "Kkv-k fejlesztési, finanszírozási lehetőségei 2019 első felében" címmel.

Ahogy a címe is utal rá, a cikkben a 2019-es év első félévében elérhető fejlesztési forrásokat vesszük sorra, ugyanakkor most elsősorban a visszatérítendő támogatásokra helyeztük a hangsúlyt, hiszen míg vissza nem térítendő támogatás nem minden fejlesztési célra igényelhető, a kamattámogatott visszatérítendő támogatások szinte bármilyen fejlesztési célra és iparági megkötés nélkül a teljes kkv szektor számára elérhető.

A teljes cikket itt olvashatja el: HASZON Magazin

2019-ben számos új projekt és nagyszabású program kerül bevezetésre Magyarországon. Ezekről és a legújabb pénzügyi-üzleti hírekről tájékozódjon a Haszon magazinból, a legfrissebb hazai és nemzetközi gazdasági hírekről pedig ingyenes napi hírlevelükből!

mezogazdasag energetika 2018 felfuggesztve

Az Irányító Hatóság úgy döntött, hogy a mezőgazdasági üzemek energiahatékonyság javítására kiírt pályázatot a következő szakaszhatárnál, azaz 2019. február 19-én felfüggeszti annak ellenére, hogy a pályázatra rendelkezésre álló keret még nem merült ki - erről Kis Miklós, vidékfejlesztésért felelős államtitkár számolt be szombaton, a Hódmezővásárhelyen megrendezett Gazdanapi Fórumon.

A 35 milliárd forint keretösszegű felhívásra – a 2018. januári megjelenése óta – mindösszesen 25 milliárd forint igény érkezett be. Annak érdekében, hogy a fel nem használt összeg eredményesen szolgálja az agrárium fejlődését és más, népszerűbb felhívások keretében legyen felhasználható, az Agrárminisztérium megkezdte a tárgyalásokat annak átcsoportosítási lehetőségéről, az Európai Bizottsággal.

A támogatás útja hitellel kombinált programokban

Gyakran tapasztaljuk, hogy a pályázók - bár a pályázat feltételeivel tisztában vannak - szinte alig tudnak valamit arról, mi is vár rájuk pontosan a támogatói döntést követően, hogyan lesz a támogatói döntésből kifizetés és ehhez milyen fontos lépéseket kell megtennie magának a pályázónak. A tisztán vissza nem térítendő támogatás esetén ez viszonylag egyenes út, de ahol a támogatás hitellel kombinált, ott a folyamat összetettebb és emiatt időigényesebb is. Lássuk miért. Tekintsük át most ezeket az eseteket, azaz vizsgáljuk meg a támogatás útját a hitellel kombinált pályázatok esetén a döntéstől a kifizetésig:

A folyamat első lépéseként létrejön a támogatási jogviszony. Ennek egyik része a Támogatói okirat/Támogatási szerződés hatályba lépése, majd ennek mentén a Kölcsönszerződés megkötése, mint a folyamat, másik, elengedhetetlen része.

A támogatói döntéstől, mely nem esik egybe a Támogatói okirat/Támogatási szerződés hatályba lépésével, hanem általában megelőzi azt, a kedvezményezett számára 30 nap áll rendelkezésre Kölcsönszerződést kötni az MFB Pontban (2019.01.28-tól). A Kölcsönszerződés megkötésével jön létre a teljes támogatási jogviszony.

Ezt követően nyílik lehetőség előlegigénylésre vagy a projekt megkezdésével keletkezett költségekkel való elszámolás benyújtására.

Mezogazdasagi termekek erteknovelese a feldolgozasban 2018

A január 30-i értékelési határnappal nem zárták be a nagy népszerűségnek örvendő „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban" című, VP3-4.2.1-4.2.2-18 kódszámú élelmiszeripari pályázatot, így a pályázók előtt továbbra is nyitva a beadás lehetősége, a következő határnap 2019. március 4. lesz.

A pályázatra, amelynek keretében élelmiszer-feldolgozó, illetve borászati üzemek fejlesztésére nyílik lehetőség, 2019. január 2 óta nyújthatják be kérelmeiket mezőgazdasági termelők, illetve mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások egyaránt.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • élelmiszer-feldolgozó üzemek esetében egyéni beruházás esetén maximum 500 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 1,5 milliárd Ft;
  • borászati fejlesztések esetében egyéni beruházás esetén maximum 200 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 500 millió Ft.

A Vidékfejlesztési Program egyik legnépszerűbb élelmiszeripari pályázatában lehetőség van mezőgazdasági termelők – és nem mezőgazdasági mikro- és kisvállalkozások indulására is, illetve a feldolgozóipari tevékenységet végző vállalkozások mellett megfelelő tőkével rendelkező őstermelőknek is kiváló lehetőség, akik ezáltal megtermelt, saját vagy akár vásárolt mezőgazdasági termékeik feldolgozásával bővíthetik tevékenységi körüket.

Mezőgazdasági termelőnek minősül az a pályázó, aki:

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul .

Mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás csak abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben:

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó teljes lezárt üzleti évvel rendelkezik;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenységgel kizárólag Annex I. terméket állít elő.

Azok számára, akiknek idegen az ANNEX 1 kifejezés, ez az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében szereplő mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével vagy feldolgozásával kapcsolatos beruházásokra irányuló élelmiszeripari projekteket jelöli.  Az Annex 1 besorolásról bővebben korábbi cikkünkben olvashat itt: Élelmiszeripari cégek esetén hogyan kell értelmezni az Annex 1 listát?

Fontos további feltétele a pályázatnak, hogy a pályázaton kizárólag a TEÁOR 10 és 11 besorolás szerinti (kivéve TEÁOR 1020, TEÁOR 109 alá tartozó) tevékenységüket fejlesztő pályázók indulhatnak.

De nézzünk néhány konkrét példát arra, milyen tevékenységek fejlesztésére igényelhető a pályázat keretében támogatás:

Eszközbeszerzés Pest megyében most vagy soha

Pest megye az uniós csatlakozásunk kezdete óta csak korlátozottan jutott hozzá a tényleges fejlettségi szintjének megfelelő forrásokhoz. Ennek ellensúlyozásaként a Kormány két éve 80 milliárd forintos keretet hozott létre a Pest megyei fejlesztések támogatására. 

Ennek keretében hirdette meg a Pénzügyminisztérium 2019. január 4-én a „Mikro-, kis-, és középvállalkozások eszközberuházásainak támogatása Pest megye területén"című Pályázati Kiírást 4,5 milliárd forintos keretösszeggel, melynek célja a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások termelőeszköz-beruházásának támogatása.

A tervezett keretösszegből kisléptékű (10-60 millió forint támogatási igényű) fejlesztésekre 2 milliárd forint, nagyléptékű (60-300 millió forint támogatási igényű) fejlesztésekre 2,5 milliárd forint fordítható.

A Pest megyei kkv-k eszközbeszerzéseit támogató pályázati kiírás alapján a Pest megye területén igazoltan 365 napot meghaladó időtartam óta székhellyel rendelkező azon korlátolt felelősségű társaságok vagy részvénytársaságok jogosultak pályázni, amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő volt , továbbá rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes 365 napot jelentő üzleti évvel, melybe az előtársaságként való működés időszaka nem számít bele.

A Pályázati Kiírás alapján budapesti székhelyű vállalkozások nem jogosultak pályázni és budapesti megvalósítási helyszínnel sem nyújtható be pályázat, továbbá konzorciumi formában sincs lehetőség pályázat benyújtására.

A támogatási kérelmeket 2019. február 20-án reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon. A várható nagy pályázói aktivitásra figyelemmel javasolt a támogatási kérelmeket aznap benyújtani, mivel a Pénzügyminisztérium a forráskeret 200%-át elérő beérkezett pályázat esetén automatikusan felfüggeszti a pályázatot.

A vállalkozások a támogatásokat új eszközök beszerzésére, így például gyártósor, gépsor, informatikai eszköz vásárlására, termékek tárolására, illetve anyagmozgatásra szolgáló tárgyi eszközökre igényelhetik, de a pályázaton emellett gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések, valamint információs technológia-fejlesztések is elszámolhatók.

A támogatott beruházásnak olyan kapacitásbővítést kell eredményeznie, amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforráshatékonyságot.

https://www.high-endrolex.com/33