KKVESZKOZ2017

Várhatóan akár már idén decemberben megjelenhet ismételten az a pályázati felhívás, amelynek keretében a Pest megye területén (Budapest kizárva) legalább 1 éve székhellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások  igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást termelőeszköz beruházásaik támogatására

Az előző PM-KKVESZKÖZ pályázat 2017 decemberében jelent meg, célja a kis- és középvállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása és a helyi gazdaság megerősítése. A pályázat keretében 2018-ban összesen 224 kis- és középvállalkozás nyert el összesen mintegy 6,2 milliárd forintot eszközparkja bővítésére. Az igényelhető legmagasabb támogatási összeg 60 millió forint volt.

A felhívására jelentős volt a túligénylés, így a tárca az eredeti, több mint 4,5 milliárd forintos támogatási keretösszeget 1,6 milliárd forinttal emelte meg, a szakmailag jól előkészített, támogatásra érdemes pályázatok mindegyikének támogatása érdekében.

Most telefonos megkeresésünkre megerősítették, valóban tervezik a pályázati felhívás újra megjelentetését, ami akár még idén decemberben megtörténhet.

Ennek apropóján tekintsük át röviden, milyen feltételekkel bírt ez a pályázat:

PÁLYÁZAT CÉLJA

A Kiírás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése. Jelen pályázat keretében lehetővé válik a Pest megye területén székhellyel rendelkező vállalkozások termelőeszköz beruházásának támogatása.

A támogatott beruházásnak olyan kapacitásbővítést kell eredményeznie, amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforráshatékonyságot.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A támogatás kizárólag egy jogcímen vehető igénybe az A), a B), vagy a C) pontban rögzített lehetőségek figyelembe vételével, minimum 5 millió Ft, maximum 60 millió Ft értékben:

A) de minimis jogcímen (amennyiben az elmúlt 3 éven belül nem részesült összesen 200.000 Euro mértékű támogatásban) Pest megye teljes területén, mikro-, kis, és középvállalkozás esetén egyaránt 55%, vagy

B) regionális beruházási támogatás jogcímen kkv-k méretétől függően:

  • Abony, Alsónémedi, Áporka, Aszód, Bag, Bernecebaráti, Cegléd, Csemő, Dabas, Domony, Dömsöd, Dunaharaszti, Ecser, Érd, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kartal, Kemence, Kiskunlacháza, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Maglód, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagytarcsa, Nyársapát, Ócsa, Örkény, Pécel, Perőcsény, Péteri, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Ráckeve, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Sződliget, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Tura, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Váckisújfalu, Valkó, Vámosmikola, Vecsés, Verőce, Verseg és Zebegény településeken mikro- és kisvállalkozások esetén 55%, középvállalkozás esetén 45%,
  • Piliscsaba és Pilisjászfalu településeken mikro- és kisvállalkozások esetén 40%, középvállalkozás esetén 30%, vagy

C) kis- és középvállalkozásnak nyújtott beruházási támogatás jogcímen a B) pont a) és b) alpontjaiban nem felsorolt Pest megyei településeken mikro- és kisvállalkozások esetén 20%, középvállalkozás esetén 10%.

BŐVEBBEN

KF palyazat modositas 20181130

2018. november 30-án módosult a GINOP-2.1.2-8.1.4-16 „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című pályázat.

A módosítás legfontosabb eleme, hogy az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimum összege a korábbi 50 millió Ft-ról 25 millió forintra, az igényelhető kölcsön minimálisan felvehető összege pedig 25 millió Ft-ról 12,5 millió Ft-ra csökkent.

És hogy miért is nagyon fontos ez a módosítás?

Azért, mert a pályázhatóság egyik alapkritériuma, hogy a projekt elszámolható összköltsége (a visszatérítendő, a vissza nem térítendő támogatás, és az önerő összesen) nem haladhatja meg a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti év nettó árbevételét.

A módosítással tehát most azok a vállalkozások is lehetőséget kapnak innovációs projektjük uniós támogatással történő finanszírozására, akik még nem érték el az 50 millió Ft-os éves árbevételt.

Szintén módosult a támogatási előleg mértéke, ennél a pályázati konstrukciónál is a megítélt támogatás 75%-áról 50%-ára csökken az előleg mind a vissza nem térítendő, mind a visszatérítendő támogatási rész esetén.

A pályázatot érintő összes módosítást az alábbi linkre kattintva tudja áttekinteni: GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében

BŐVEBBEN

Mikro kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram

2018. november 28-án módosult a GINOP-8.3.5-18 „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram" termékdokumentációja.

Legfontosabb módosítások:

  • A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 59,63 milliárd forintról 79,63 milliárdra változott;
  • A kölcsönfelvevők köre pontban egyértelműsítve lett, hogy KATÁ-s adózók nem igényelhetnek támogatást;
  • Pontosításra került a „Nem elszámolható költségek" köre pontban az infrastrukturális költségnek minősülő rész a hőszivattyúval.

Ezen felül a nyomtatványok kitöltéséhez kapcsolódóan módosultak pontok. Ezeket az alábbi linkre kattintva tudja áttekinteni: GINOP-8.3.5-18 Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram

BŐVEBBEN

modosult a kozbeszerzesi torveny 20181128

2018. november 28-án szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben az a várva várt törvénymódosítás, amelynek keretében megemelték a közbeszerzési értékhatárokat, így a vállalkozások egy jelentős része mentesül a közbeszerzési kötelezettség alól. A törvénymódosítás legtöbb része, így az értékhatárokra vonatkozó paragrafusok már másnaptól hatályba is léptek.

Lássuk a legfontosabb számokat:

  • Áru- és szolgáltatás vásárlás esetén az eddigi 40 millió forintról 68,655 millió forintra nőtt az az értékhatár, amely alatt nem kell közbeszerzést lefolytatnia a vissza nem térítendő támogatást elnyerő cégeknek.
  • Építési beruházás esetén pedig még nagyobb az emelés, egységesen 300 millió forintra nőtt az az értékhatár, amely alatt nem kell közbeszerzést lefolytatnia a cégeknek.
BŐVEBBEN

Mezogazdasagi termekek erteknovelese a feldolgozasban 2018

2019. január 2-tól pályázható a „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban" című, VP3-4.2.1-4.2.2-18 kódszámú felhívás, amelynek keretében élelmiszer-feldolgozó, illetve borászati üzemek fejlesztésére nyílik lehetőség.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • élelmiszer-feldolgozó üzemek esetében egyéni beruházás esetén maximum 500 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 1,5 milliárd Ft;
  • borászati fejlesztések esetében egyéni beruházás esetén maximum 200 millió Ft, kollektív beruházás esetén maximum 500 millió Ft.

A pályázatban lehetőség van mezőgazdasági termelők – és nem mezőgazdasági mikro- és kisvállalkozások indulására is, illetve a feldolgozóipari tevékenységek végző vállalkozások mellett megfelelő tőkével rendelkező őstermelőknek is kiváló lehetőség, akik ezáltal megtermelt, saját vagy akár vásárolt mezőgazdasági termékek feldolgozásával bővíthetik tevékenységi körüket.

Fontos feltétele a pályázatnak, hogy a pályázaton kizárólag a TEÁOR 10 és 11 besorolás szerinti (kivéve TEÁOR 1020, TEÁOR 109 alá tartozó) tevékenységüket fejlesztő pályázók indulhatnak.

De nézzünk néhány konkrét példát arra, milyen tevékenységek fejlesztésére igényelhető a pályázat keretében támogatás:

BŐVEBBEN

Palyazat kozepvallalatok elelmiszeripari komplex beruhazasainak tamogatasara 2018

Az elmúlt hetekben már rengeteg szó esett az újonnan megjelent „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban" című, VP3-4.2.1-4.2.2-18 kódszámú pályázatról, melynek keretében 2019. január 2-tól igényelhető támogatás élelmiszer-feldolgozó, illetve borászati üzemek fejlesztésére.

A pályázat a mezőgazdasági termeléssel, feldolgozással foglalkozó termelők és vállalkozók jelentős köre számára nyújt segítséget a fejlesztéseikhez, ugyanakkor a mezőgazdasági termelőnek nem minősülő vállalkozások esetében kizárólag mikro- és kisvállalkozások élhetnek ezzel a pályázati lehetőséggel, középvállalkozások már nem.

Viszont számokra is van megoldás.

A GINOP-1.2.6-8.3.4-16 "Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermékkel" című pályázat ezt az űrt kívánja betölteni.

A pályázat csaknem két éve, 2017 februárjában nyílt, de mivel a pályázatra szánt 50 milliárd forintos keretből mindezidáig kicsit több mint 34 milliárdra érkezett be igény, így a pályázat már egyértelműen kifut a végéig, azaz egészen 2019. február 15-ig lehet a pályázatra kérelmet benyújtani.

A megvalósítandó projekt, ahogy említettem, vissza nem térítendő támogatásból, kölcsönből és önerőből tevődik össze, amelyek együttesen meghatározzák a projekt elszámolható összköltségét.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50.000.000 forint, maximum 750.000.000 forint.

Az igényelhető kölcsön összege minimum 50.000.001 Ft, maximum 2.000.000.000 Ft.

Az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum a projekt elszámolható költségének 37%-a lehet, a vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön együttes mértéke maximum a projekt összes elszámolható költségének 75%-a lehet.

BŐVEBBEN

Sajtószemle: Portfolio - 2018. november 22.

A többi között a közbeszerzési törvénymódosításhoz, az igazságügyi tárgyú törvények módosításához, fogadott el változtatásokat csütörtöki ülésén az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága. Az előterjesztésekről várhatóan a jövő héten szavaz a Ház.

Két elemmel bővül az uniós értékhatár alatti közbeszerzéseket érintő kivételek köre, vagyis amelyekre nem kell alkalmazni a közbeszerzési törvényt: a legfeljebb évi 10 millió forintos árbevételű, újabb néven start szövetkezetek, korábbi szociális szövetkezetek által termelt áruk, szolgáltatások beszerzése is bekerül a kivételek közé. A változtatás indoklása szerint ez nemcsak a helyi vállalkozások fennmaradását segíti, hanem az intézményeknek is biztosítja a helyben termelt áruk beszerezhetőségét. Ugyancsak a kivételek körét képezné az állami kitüntetések, a Kossuth-díj, a Széchenyi-díj tervezése, gyártása, javítása, beszerzése.

Egy másik módosítás szerint az egyházi jogi személyek esetében nemcsak a még fel nem használt támogatásokra nem szükséges alkalmazni a közbeszerzési törvényt, hanem a támogató felé még el nem számolt támogatások esetében sem. Ez azonban már megkötött szerződések felmondására nem teremt jogalapot.

A teljes cikk itt olvasható >>>

haszon magazin 2018 november3

Lukács Jánossal, a Vanessia Kft. ügyvezetőjével jelent meg ismét egy cikk a novemberi HASZON Magazinban "Utolsó roham a pályázati pénzekért" címmel.

A cikkben az olvasó átfogó képet kaphat a Gazdaságfejlesztési Operatív Programon (GINOP) belül jelenleg, illetve a közeljövőben elérhető pályázati forrásokról 5 meghatározó vállalkozásfejlesztési területen, úgymint innováció, IT, technológiai korszerűsítés, megújuló energia, oktatás.

Bár ezekről a pályázatokról már sokszor, sokféleképpen szó esett, érdemes újra és újra áttekinteni a főbb irányokat, mert a tapasztalatok alapján sok vállalkozó téves feltételezésekkel rendelkezik az egyes pályázatok feltételrendszerével, illetve a saját lehetőségeivel kapcsolatban.

A teljes cikket itt olvashatja el: HASZON Magazin 2018 november

2019-ben számos új projekt és nagyszabású program kerül bevezetésre Magyarországon. Ezekről és a legújabb pénzügyi-üzleti hírekről tájékozódjon a Haszon magazinból, a legfrissebb hazai és nemzetközi gazdasági hírekről pedig ingyenes napi hírlevelükből!

gyakornoki program 2018

Ha rendszeresen követ minket, már biztosan jól tudja, hogy a „Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban” című (VEKOP-8.3.2-18 kódszámú) pályázat benyújtása már csak alig 3 hétig, 2018. december 6. 14:00 óráig lehetséges. Vidéki pályázók esetében is javában tart a pályázati szakasz, a kérelmek benyújtására a keret kimerülésig, valamint legkésőbb 2020. március 31.-ig van lehetőség.

Bár a budapesti és Pest megyei vállalkozások esetében már igencsak szűkös a határidő, megfelelő szakértő bevonásával a pályázati anyag elkészíthető még ilyen rövid határidővel is.

A vállalkozások részéről a pályázat vonatkozásában azonban gyakran érkezik a kifogás, hogy azért nem pályáznak, mert egész egyszerűen nem találnak gyakornokot, akit foglalkoztatnának a Program keretében. Nos - ahogy az rövid videónkból is kiderül - számukra megoldás lehet a szakképzési centrumok szolgáltatása, akik igény szerint segítenek a gyakornok felkutatásában.

Hogy hogyan is néz ki ez a gyakorlatban? Íme:



BŐVEBBEN

vegso palyazati hatarido

December elején, egészen pontosan 2018.12.03-ával zárul a vidéki vállalkozások által pályázható mindkét oktatási pályázat, azaz a nagyvállalatok, illetve a mikro-, kis- és középvállalatok számára a munkavállalóik részére biztosított képzések megvalósításához igényelhető támogatást biztosító pályázat.

A pályázat támogatja - a vállalat munkavállalói részére – az OKJ-s képzéseket, kis óraszámban a nyelvi képzéseket, az egyéb szakmai képzéseket, ill. az egyéb képzéseket, melyek kompetenciafejlesztésre irányulnak. A képzések - engedéllyel rendelkező képző intézmények - külső képzésként és 20%-ban belső képzésként is megvalósíthatók. A képzések lebonyolítása belső és külső képzés mellet történhet saját teljesítés keretében is, amennyiben az a felnőttképzésről szóló törvény szerinti engedélyezett vagy ágazati jogszabály szerint megvalósított képzés.

A vállalati mérettől függően az elnyerhető minimum támogatás 5-10 millió Ft, maximálisan pedig 50-100 millió Ft, mindez de minimis támogatás esetén 100%-os támogatási intenzitás mellett.

BŐVEBBEN

Sajtószemle: Piac & Profit - 2018. november 12.

Legkésőbb 2018. december 28-ig fogadnak be hitelkérelmeket a kísérleti jelleggel indult Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció programba. Olyan kisvállalkozások pályázhatnak, amelyek a kereskedelmi banki piacról nem juthatnának hitelhez.

Idén júniustól lehet igényelni a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által kísérleti jelleggel meghirdetett Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukciót. A hitel azoknak a vállalkozásoknak segít, amelyek jelentős kockázatot jelentő finanszírozási igényét a kereskedelmi bankok nem tudják kielégíteni, például a vállalkozás kora vagy mérete miatt.

December 28-ig pályázható.

A hitel Magyarország területén, így Budapesten is felhasználható megvalósuló ingatlan beruházáshoz, vásárláshoz, új vagy használt tárgyi eszköz beszerzéshez, a beruházáshoz kapcsolódó, vagy önálló forgóeszköz finanszírozáshoz.

A teljes cikk itt olvasható >>>

novekedesi hitelprogram 2019

A Monetáris Tanács a közelmúltban a Növekedési Hitelprogram Fix (NHP fix) 1000 milliárd forintos keretösszeggel történő elindításáról döntött.

A Növekedési Hitelprogram eddigi 3 szakaszában, közel 4 év alatt összesen mintegy 2800 milliárd forint összegben került sor hitelszerződések megkötésére. Ezt figyelembe véve a mostani 1000 milliárd forintos keretösszeg elégséges lehet arra, hogy az elkövetkező években érdemi hatást gyakoroljon a kkv-hitelezés szerkezetére.



BŐVEBBEN

Mikro kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram

Napjaink vállalkozásainak számos hitelcélja lehet. Valaki korszerűsíteni szeretne, van, aki eszközbeszerzésben gondolkozik. Akad, aki most indította vállalkozását, és a kezdő lendületre lenne szüksége!

A „KKV Technológia" Hitelprogram alapvető célja, hogy a hazai KKV-k fejlesztési igényeit maximálisan kiszolgálja.

A Hitelprogram előnyei:

  • eszközbeszerzésre vehető fel,
  • hívószava a technológiai korszerűsítés,
  • felvehető összeg minimum 1 millió – maximum 50 millió Forint.,
  • kezdő[1] vállalkozások is felvehetik (megkülönböztető előny más hitelekhez képest) maximum 25 millió Forintig,
  • saját forrás legalább 10%,
  • teljes KKV szektor által igénybe vehető,
  • szállítói finanszírozás itt is elérhető,
  • rendelkezésre tartási idő 9 hónap,
  • türelmi idő 3 hónap,
  • ennél a hitelnél nem a bővítés, hanem a korszerűsítés a fő cél.

[1] Kezdő vállalkozásnak tekintendő az a vállalkozás, mely nem rendelkezik egy lezárt, teljes (12 naptári hónapot jelentő) üzleti évvel.

BŐVEBBEN

2018 november 9-én jelent meg a közlemény arról, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent 26db vidékfejlesztési pályázat felhívása módosult az alábbiak szerint:

  • Amennyiben a Kedvezményezett létszámbővítés tekintetében vállalást tett, úgy annak nem a záró kifizetési kérelem benyújtásakor, hanem először a fenntartási időszak kezdetétől számított 12 hónap átlagában vagy - bizonyos felhívások esetében - annak letelte után kell igazoltan megvalósulnia.
  • Az agrár-beruházási felhívások kapcsán törlésre került a kritérium, miszerint az újonnan felvételre kerülő munkavállaló legutolsó bejelentett munkahelye nem lehet a támogatást igénylő kapcsolt vállalkozásának, partnervállalkozásának vagy természetes személy közeli hozzátartozójának többségi tulajdonában álló vállalkozásnak a megvalósítás helyszíne szerinti megyében működő telephelye.
  • A foglalkoztatotti létszámbővítésre tett vállalást projektenként kell teljesítenie a kedvezményezettnek, azaz a több támogatott projekt kapcsán tett vállalások összeadódnak.
  • Egyes felhívásokban a fentiek szerint módosított szabályozásoknak megfelelően változtak a műszaki, szakmai tartalomban, illetve az egyéb elvárásokban foglalt kritériumok, amelyekhez igazodnak a Támogatói Okirat és a Jogkövetkezmények című mellékletek is.
  • A VP2-4.1.4-16 azonosítószámú, A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című felhívás esetében módosult az „5.6. Az elszámolhatóság további feltételei" című fejezet 6. számú pontja, törlésre került, hogy „az első időközi kifizetési igényt legkésőbb a Támogatói Okirat kézbesítését követő naptól számított 6 hónapon belül be kell nyújtani."
BŐVEBBEN

2018 november 7-én módosult a „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban" elnevezésű (VP3-4.2.1-4.2.2-18 azonosító jelű) felhívás, azon belül is annak 8. számú mellékletben rögzített, a projekt kockázatosságának viszonyítási alapja kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében.

A módosítás előtt kockázatosnak minősült a projekt, ha annak elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó teljes lezárt üzleti évi - vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évi -, vagy előző 3 év átlaga alapján számolt adóbevallás, illetve éves beszámoló szerinti adózás előtti eredmény összegének tízszeresét, vagy egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétel (Vállalkozás eredménye) tízszeresét.

A mostani módosítás jelentős könnyítést tett, amelynek értelmében:

Kockázatosnak minősül a projekt, ha annak elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó teljes lezárt üzleti évi - vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évi -, vagy előző 3 év átlaga alapján számolt adóbevallás, illetve éves beszámoló szerinti

  • természetes személyek, egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a pénzügyi adatok tábla szerint: „6. sor: Mezőgazdasági termelésből származó bevétel" + „7. sor: Mezőgazdasági szolgáltatásból származó bevétel" + „8. sor: Egyéb tevékenységek árbevétele" sorokban szereplő összegeknek a tízszeresét,
  • kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a pénzügyi adatok tábla szerint: „8. sor: Értékesítés nettó árbevétele (9+10+11)" sorban szereplő összegnek a tízszeresét.
BŐVEBBEN

Sajtószemle: Portfolio - 2018. november 5.

Egy minapi kormányhatározat jelentősen átrendezte a már korábban megnyitott EU-s gazdaságfejlesztési (GINOP) pályázatok keretösszegét és kiderült az is, hogy a kormány még idén két új, jelentős keretösszegű pályázatot indít az álláskeresők és a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására.

A teljes cikk itt olvasható >>>

Továbbra is lehet pályázni a "VP5-4.1.6-4.2.3-17 Mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítása" felhívásra, a következő értékelési határnap 2018. november 19. lesz, az addig beérkezett kérelmeket szakmai pontozás alapján együttesen bírálják.

A pályázat lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati termékek előállítására szolgáló épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására.

A felhívás a termelők és feldolgozók minden olyan irányú beruházására épít, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.
BŐVEBBEN

vegso palyazati hatarido

Az elkövetkező hónapban több pályázat is véghajrájához ér, nem érdemes tovább halogatni a döntést, hiszen a 2020-ig tartó pályázati ciklusban nem lesz újabb lehetőség ilyen jellegű támogatások igénybe vételére.

Az alábbi pályázatok 1 hónapon belül zárnak:
kozelgo palyazati hataridok 20181031

A Közép-Magyarországi Régióban működő vállalkozások által pályázható GYAKORNOKI PORGRAM vonatkozásában a kérelmek benyújtása 2018. december 6. 14:00 óráig lehetséges. Vidéki pályázók esetében a kérelmek benyújtására a keret kimerülésig, valamint legkésőbb 2020. március 31.-ig, illetve keret kimerülésig van lehetőség.

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén

  • egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül,
  • másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki mentor tevékenység ellátására
  • és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

A felhívás szerint a budapesti és pest megyei KKV-k minimum 2,3 millió, maximum 10 millió forintos támogatást igényelhetnek.

A támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség maximum 80%-a lehet.

BŐVEBBEN

Palyazat okologiai gazdalkodasra torteno atteres tamogatasara

Október 29-én a Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” című - VP4-11.1.-11.2.-18 kódszámú - felhívás.

A pályázatra aktív mezőgazdasági termelők nyújthatnak be támogatási kérelmet 2018. december 1. és 2018. december 15. között.

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 12 milliárd Ft, azaz a támogatott támogatási kérelmek várható száma kb 900 db.

TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK

A pályázat célja az ökológiai gazdálkodásba vont területek növelésének, valamint az ökológiai gazdálkodás fenntartásának támogatása.

Támogatható legalább a kötelezettségvállalás 5 éves időtartama alatt ökológiai gazdálkodás minősítési előírásainak megfelelő gazdálkodás folytatása szántó-, gyep-, ültetvény földhasználati kategóriában, az átállás alatt levő és az átállt területeknél egyaránt. A támogatást igénylőnek a kötelezettségvállalási időszak öt éves időtartama alatt be kell tartania az ökológiai gazdálkodás előírásait a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területeken (KET).

A kötelezettségvállalás 2019. január 1-től 2023. december 31-ig tart.

A támogatással érintett tábla minimális mérete 0,25 ha nagyságú. A támogatással érintett terület minden földhasználati kategória esetében minimum 1 ha.

BŐVEBBEN

Sajtószemle: Portfolio - 2018. október 26.

Két lényeges helyen átírták az uniós "K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések" című (GINOP-2.2.1-18 kódszámú) felhívás pályázati szabályrendszerét, így a felkészülés érdekében a megnyitást a mai napról november elejére áttolták - derül ki a hivatalos pályázati oldalon minap megjelent közleményből.

A teljes cikk itt olvasható >>>

https://www.high-endrolex.com/33