Pályázat mikro kis és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására 2019

PÁLYÁZAT CÉLJA ÉS TARTALMA

Jelen Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójuk javítása érdekében az – új munkahelyek létrehozását eredményező – munkahelyteremtő beruházások támogatása. A pályázat célja továbbá a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás, a helyi gazdaság megerősítése. A gazdasági, társadalmi és munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű térségek, települések felzárkóztatásának érdekében az álláskeresők foglalkoztatásának – kiemelt összegű kiegészítő – támogatása, a foglalkoztatás regionális különbségeinek mérséklése érdekében.

Az NFA-ból 2019-ben 5 milliárd Ft támogatási keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére. Ebből 250 KKV-nál mintegy 1500 új munkahely létesíthető.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

Az NFA foglalkoztatási alaprész 2018. és 2019. évi központi kerete terhére e célra elkülönített összeg 5.000.000.000 Ft.

A támogatás mértéke nem regisztrált álláskereső személy esetén, új munkahelyenként 1,7 millió Ft.

Ezen kívül az alábbi kiegészítő támogatásokra lehet pályázni:

  • a) amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő, kiközvetített, az Flt. 58. § (5) bekezdés d) pontja szerinti álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 700 ezer Ft, vagy
  • b) amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő kiközvetített olyan álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, aki a foglalkoztatást megelőző 12 hónapban kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében volt foglalkoztatva, új munkahelyenként 1,5 millió Ft, vagy
  • c) amennyiben a beruházás befejezését követően hatodik életévét be nem töltött gyermekét saját háztartásában nevelő nő foglalkoztatását vállalja, új munkahelyenként 1,5 millió Ft,
  • d) amennyiben a beruházás a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kjbr.), valamint a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ktbr.) alapján kedvezményezett járásban vagy kedvezményezett településen valósul meg, új munkahelyenként további 400 ezer Ft,

A d) pont szerinti kiegészítő támogatás halmozható az a), b) és c) pontban foglalt kiegészítő támogatásokkal is, míg az a), b) és c) pontban foglalt kiegészítő támogatások vagylagosan igényelhetők.

BŐVEBBEN

Magyar Falu Program - A nemzeti és helyi identitástudat erősítése

PÁLYÁZAT CÉLJA

A támogatás célja a hagyományos vidéki közösségi élet megerősödése, ezzel teret adva a fiatal generációk számára. A program esélyt ad a helyi kultúra, a szabadidős tevékenységeknek fejlődéséhez, támogatja a hagyományok megtartását és azok továbbvitelét, hozzájárul a kultúrközösségek közötti kommunikációhoz.

A program lehetőséget biztosít az 5000 fő, és ez alatti lakosságszámú települések számára a nemzeti és helyi identitástudat erősítésére. Támogatás igényelhető már meglévő kulturális intézmények tereinek felújítására, kultúrát segítő személy programszervező foglalkoztatására, valamint egyéb programszervezésre, és a programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre és programokhoz kapcsolódó működési költségekre.

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE

A kiírás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 6 000 000 000 forint.

A Magyar Falu Program (a továbbiakban: MFP) keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő, 100%-os támogatási intenzitású hazai támogatásnak minősül.

A projektre maximálisan igényelhető támogatási összeg:

  • Meglévő közösségi és kulturális építmények külső és belső tereinek felújítása, bővítése, korszerűsítése - max 15.000.000 Ft;
  • A közösségi célú helyiségekben megvalósuló programok szervezése (kültéri is), a közösségi tér felújításához, amatőr művészeti csoportok támogatásához, és a programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzés, a programokhoz kapcsolódó működési költségek támogatása - max 5.000.000 Ft;
  • Közösségszervező alkalmazásának bértámogatása a 2019. évi garantált bérminimum és járulékainak megfelelő összegben. - max 2.971.800 Ft.

Az egyes tevékenységcsoportokra meghatározott maximális támogatási összegek a projektre igényelhető maximális támogatási összeg meghatározásakor egy projekt keretén belül összeadandók, azaz egy mindhárom tevékenységcsoportra egyszerre irányuló projekt esetében igényelhető maximális támogatási összeg összesen 22 971 800 forint lehet, melybe beleszámítandó az önállóan nem támogatható tevékenységekre igényelhető támogatási összeg is.

A Támogató a támogatott projektek esetében 100%-os mértékű támogatási előleget biztosít.

BŐVEBBEN

Mikro kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram

Napjaink vállalkozásainak számos hitelcélja lehet. Valaki korszerűsíteni szeretne, van, aki eszközbeszerzésben gondolkozik. Akad, aki most indította vállalkozását, és a kezdő lendületre lenne szüksége!

A „KKV Technológia" Hitelprogram alapvető célja, hogy a hazai KKV-k fejlesztési igényeit maximálisan kiszolgálja.

A Hitelprogram előnyei:

  • eszközbeszerzésre vehető fel,
  • hívószava a technológiai korszerűsítés,
  • felvehető összeg minimum 1 millió – maximum 50 millió Forint.,
  • kezdő[1] vállalkozások is felvehetik (megkülönböztető előny más hitelekhez képest) maximum 25 millió Forintig,
  • saját forrás legalább 10%,
  • teljes KKV szektor által igénybe vehető,
  • szállítói finanszírozás itt is elérhető,
  • rendelkezésre tartási idő 9 hónap,
  • türelmi idő 3 hónap,
  • ennél a hitelnél nem a bővítés, hanem a korszerűsítés a fő cél.

[1] Kezdő vállalkozásnak tekintendő az a vállalkozás, mely nem rendelkezik egy lezárt, teljes (12 naptári hónapot jelentő) üzleti évvel.

BŐVEBBEN

Továbbra is lehet pályázni a "VP5-4.1.6-4.2.3-17 Mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítása" felhívásra, a következő értékelési határnap 2018. november 19. lesz, az addig beérkezett kérelmeket szakmai pontozás alapján együttesen bírálják.

A pályázat lehetőséget teremt kertészeti termesztésre, állattartásra, továbbá élelmiszer-feldolgozásra és borászati termékek előállítására szolgáló épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására.

A felhívás a termelők és feldolgozók minden olyan irányú beruházására épít, amely a hatékonyabb energiafelhasználást hivatott elősegíteni

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege:

  • egyéni projekt esetén maximum 500 millió forint,
  • kollektív projekt esetén maximum 1 Mrd forint.

A támogatás maximális mértéke

  • közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a,
  • a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.
BŐVEBBEN

Palyazat okologiai gazdalkodasra torteno atteres tamogatasara

Október 29-én a Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” című - VP4-11.1.-11.2.-18 kódszámú - felhívás.

A pályázatra aktív mezőgazdasági termelők nyújthatnak be támogatási kérelmet 2018. december 1. és 2018. december 15. között.

A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 12 milliárd Ft, azaz a támogatott támogatási kérelmek várható száma kb 900 db.

TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK

A pályázat célja az ökológiai gazdálkodásba vont területek növelésének, valamint az ökológiai gazdálkodás fenntartásának támogatása.

Támogatható legalább a kötelezettségvállalás 5 éves időtartama alatt ökológiai gazdálkodás minősítési előírásainak megfelelő gazdálkodás folytatása szántó-, gyep-, ültetvény földhasználati kategóriában, az átállás alatt levő és az átállt területeknél egyaránt. A támogatást igénylőnek a kötelezettségvállalási időszak öt éves időtartama alatt be kell tartania az ökológiai gazdálkodás előírásait a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területeken (KET).

A kötelezettségvállalás 2019. január 1-től 2023. december 31-ig tart.

A támogatással érintett tábla minimális mérete 0,25 ha nagyságú. A támogatással érintett terület minden földhasználati kategória esetében minimum 1 ha.

BŐVEBBEN

GINOP 835 18

A Hitelprogram keretében 2018. szeptember 10-től lehet 0%-os kamatozású hitelt igényelni mikro-, kis- és középvállalkozások számára pénzügyi szempontból életképes és jövedelemtermelő technológiai korszerűsítéseik, korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességeik megteremtésére, bővítésére.

A kölcsön összege 1 millió Ft és 50 millió Ft között lehet, a kezdő vállalkozások által igényelhető hitel összege pedig maximum 25 millió Ft lehet.

A hitel nemcsak hogy 0%-os kamatköltséggel jár, de a hitelkérelem bírálatával, a kölcsönszerződés megkötésével és módosításával, valamint a kölcsön folyósításával összefüggésben sem számítható fel díj, kivéve az, amely harmadik felet illet (pl. értékbecslői, közjegyzői díj). A Saját Forrás minimálisan elvárt mértéke a Projekt elszámolható költségének legalább 10%-a.

BŐVEBBEN

Vp3 421 422 18

Pénteken megjelent a „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban” című, VP3-4.2.1-4.2.2-18 kódszámú felhívás. A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van lehetőség.

A pályázaton belül az alábbi két elkülönülő célterületre lehet pályázatot benyújtani:

1. célterület - Élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztése Mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása az élelmiszer-feldolgozás hatékonyságának növelése érdekében

Támogatható tevékenységek:

  • Termeléshez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; és/vagy
  • a célterülethez tartozó tevékenységet szolgáló épületek, építmények kivitelezése.

2. célterület - Borászati üzemek fejlesztése Borászati gépek, technológiai berendezések beszerzése, építéssel járó fejlesztési beruházások

Támogatható tevékenységek:

  • Szőlőfeldolgozáshoz, mustkezeléshez, bor-, pezsgő-, illetve habzó bor készítéséhez, bor-, pezsgő-, illetve habzó bor kezeléséhez, tárolásához, érleléséhez és kiszereléséhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; és/vagy
  • a célterülethez tartozó tevékenységet szolgáló épületek, építmények kivitelezése

A pályázat lehetőséget teremt feldolgozási tevékenységhez kapcsolódóan épületek, építmények energiahatékonyság fokozást célzó korszerűsítésére, felújítására, illetve megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására is.

BŐVEBBEN

Idén március közepétől 31,56 milliárd Ft-os keretösszeggel váltak elérhetővé a munkahelyi képzéseket támogató pályázatok a Közép-magyarországi régión kívül telephellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások, ill. nagyvállalatok számára. A vállalati mérettől függően az elnyerhető minimum támogatás 5-10 millió Ft, maximálisan pedig 50-100 millió Ft, mindez de minimis támogatás esetén 100%-os támogatási intenzitás mellett.

A pályázat támogatja - a vállalat munkavállalói részére – az OKJ-s képzéseket, kis óraszámban a nyelvi képzéseket, az egyéb szakmai képzéseket, ill. az egyéb képzéseket, melyek kompetenciafejlesztésre irányulnak. A képzések - engedéllyel rendelkező képző intézmények - külső képzésként és 20%-ban belső képzésként is megvalósíthatók. A képzések lebonyolítása belső és külső képzés mellet történhet saját teljesítés keretében is, amennyiben az a felnőttképzésről szóló törvény szerinti engedélyezett vagy ágazati jogszabály szerint megvalósított képzés.

BŐVEBBEN

Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban VEKOP-8.3.2-18

Egy frissen közzétett pályázati közlemény szerint  a „Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban” című (VEKOP-8.3.2-18 kódszámú) felhívás vonatkozásában a kérelmek benyújtására egy újabb időszak nyílt.

A pályázat benyújtása a módosított felhívás szerint 2018. október 19. 8:00 és 2018. december 6. 14:00 között ismételten lehetséges lesz.

Vidéki pályázók esetében is javában tart még a pályázati szakasz, a kérelmek benyújtására a keret kimerülésig, valamint legkésőbb 2020. március 31.-ig van lehetőség.

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén

  • egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül,
  • másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki mentor tevékenység ellátására
  • és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

A felhívás szerint a budapesti és pest megyei KKV-k minimum 2,3 millió, maximum 10 millió forintos támogatást igényelhetnek. A támogatás maximális mértéke pedig az összes elszámolható költség maximum 80%-a lehet.

BŐVEBBEN

Április 6-án, pénteken megjelent a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások telephely-feltételeinek javítását támogató pályázati felhívás összesen 4,5 milliárd forint értékben.

A támogatás célja a mikro-, kis-, és középvállalkozások (a továbbiakban: KKV-k) működési helyszínéül szolgáló telephelyek infrastruktúra fejlesztésével a vállalkozások üzleti környezetének a javítása.

A pályázat keretében a Pest megye területén székhellyel rendelkező vállalkozások

  • meglévő telephelyeinek átalakítására, modernizációjára és bővítésére, illetve
  • nem megfelelő telephelyek kiváltására, új telephely, épület építésére

nyílik lehetőség.

FONTOS: Budapesti beruházás vonatkozásában a pályázat keretében nincs lehetőség támogatást igényelni és Pest megyében is kizárólag a településlista szerinti településeken megvalósuló beruházással lehet pályázni.

A pályázat keretében minimum 20, maximum 100 millió forintos támogatás igénylésére van lehetőség.

Önállóan nem támogatható tevékenységként kapcsolódó eszközbeszerzésre, megújuló energiaforrás beszerzésére, bemutatóterem vagy iroda építésére, belső parkolók kialakítására is lehetőség van.

A pályázati felhívásra a támogatási kérelmeket május 21-én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon, a benyújtásra 30 nap áll rendelkezésre.

A pályázatról készített rövid összefoglalónkat itt tudja letölteni: Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások telephely-feltételeinek javítása

 

https://www.high-endrolex.com/33