|
Már igényelhető a Széchenyi Kártya Program MAX legújabb eleme a Széchenyi Mikrohitel MAX, mely speciálisan a mikro- és kisvállalkozások fejlődését segítő Széchenyi Kártya konstrukció és amely szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas beleértve
- a klasszikus beruházási célokat
- új és használt gép beszerzését,
- berendezés beszerzését,
- ingatlan vásárlást,
- egyéb, jármű kategóriába nem tartozó tárgyi eszköz beszerzését (akár az agrárszektorban is),
- forgóeszköz beszerzést (a hitelösszeg 20 százaléka erejéig), valamint
- a feltételeknek megfelelő korábbi beruházási hitelek kiváltását.
A Széchenyi Mikrohitel MAX kamata a teljes futamidő alatt fix, évi 1%, az igényelhető hitelösszeg pedig maximum 50 millió forint lehet.
Lássuk a konkrét feltételeket:
BŐVEBBENSzéchenyi Kártya Program MAX néven folytatódik a korábban is sikeresen futó Széchenyi Kártya Program és ezen belül jelenleg két szabad felhasználású, a vállalkozás működéséhez kapcsolódó kiadások fedezését szolgáló hitelkonstrukció is elérhető:
- Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX + Széchenyi Energiakártya - Szabad felhasználású forgóeszközhitel, számla nélküli finanszírozással, igénybe vehető a vállalkozás működéséhez kapcsolódó kiadások fedezésére, mint pl. forgóeszköz beszerzések, egyéb igénybe vett szolgáltatások finanszírozására korlátozás nélkül használható. A hitel fordítható a Vállalkozás fennálló hiteltartozásának kiváltásra is.
- Széchenyi Likviditási Hitel MAX - A vállalkozások átmeneti likviditási problémáinak áthidalására szolgáló szabad felhasználású folyószámlahitel. A vállalkozás napi működésével kapcsolatos valamennyi kiadás finanszírozására fordítható. A lehívott összeg a visszatöltés után ismételten igénybe vehető.
E két hitellehetőség azon vállalkozások számára áll nyitva,
- akik megnövekedett villamosenergia-, gáz- és távfűtés kapcsán jelentkező energiaköltségeinek finanszírozására szeretnének megoldást
- akik a napi működésével kapcsolatos valamennyi kiadás finanszírozására szabadfelhasználású megoldást keresnek
- akik forgóeszköz beszerzések, egyéb igénybe vett szolgáltatások finanszírozására korlátozás nélkül használható keretet szeretnének számla nélküli finanszírozással
Lássuk a részleteket:
BŐVEBBENElindult a Széchenyi Kártya Program Max, a hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését célzó államilag támogatott hitelprogram.
A Programon belül a beruházási hitelcélok, illetve hozzá kapcsolódó forgóeszköz beszerzésére szolgál a Széchenyi Beruházási Hitel Max.
A beruházási célú hitelprogram két fő célcsoportja:
- a budapesti székhellyel rendelkező vállalkozások, mivel számukra a közeljövőben nem nagyon lesz elérhető pályázat, így opció lehet a hitel egy nagyobb beruházás finanszírozására, illetve
- azon vállalkozások, amelyeknek pályázatokból kizárt projektcélja van, mint pl. ingatlanvásárlás, vagy használt eszköz beszerzése, vagy gépjárműbeszerzés, vagy üzletrész megvásárlás.
Lássuk tehát a hitelprogram pontos részleteit:
BŐVEBBENA napjainkban sújtó szárazság és az ebből következő terméshiány hatalmas veszteségeket termel a magyar gazdálkodóknak. Az éghajlat globális alakulásával párhuzamosan egyértelmű változások mutathatók ki a hazai hőmérsékleti és csapadékviszonyokban. Az utóbbi három évtized során a hőmérséklet drasztikus növekedése következett be, mellyel párhuzamosan egyre kevesebb a csapadék. A klímaváltozás következtében a csapadék mennyisége és időbeli eloszlása is szélsőségesebbé, kiszámíthatatlanabbá válik. Az egyenlőtlen csapadékeloszlás és az egyre gyakoribbá váló aszályok miatt a mezőgazdaság klímaváltozásnak való kitettsége nő. Ebben a környezetben érdemes lehet minden olyan lehetőséget megragadni, ami elősegíti az új környezeti viszonyokhoz való alkalmazkodást.
Erre szolgálhat jó lehetőséget az említett pályázati lehetőség, amely célja a mezőgazdasági termelés biztonsága és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodása érdekében a vízvisszatartás, a vízkészleteinkkel való fenntartható gazdálkodás, takarékos öntözési technológiák elterjesztése, a klímaváltozásnak ellenálló termelési módszerek és fenntartható területhasználat biztosítása, a felszíni és felszín alatti víztestek mennyiségi szempontból jó állapotba hozásához és/vagy a jó állapotuk megőrzéséhez szükséges intézkedések támogatása.
A támogatás összege, mértéke:
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: maximum 3 milliárd Ft.
- közép-magyarországi régióban megvalósuló fejlesztés esetén az összes elszámolható költség 40%-a,
- a nem közép-magyarországi régióban megvalósuló fejlesztés esetén az összes elszámolható költség 50%-a.
- Fiatal mezőgazdasági termelő számára 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitás jár. 3. A kollektív módon végrehajtott projektek 20 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.
A támogatást igénylők köre:
Mezőgazdasági termelő, amennyiben:
- igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben mezőgazdasági tevékenységből származó legalább 6 000 euró STÉ üzemmérettel rendelkezik;
- igazolja a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív formában is van lehetőség.
Termelői csoport és termelői szervezet esetén a csoportban részt vevő tagoknak a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évre vonatkozó árbevételét össze kell számolni, és az összeszámolt árbevétel legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből kell, hogy származzon. Továbbá a csoportban részt vevő tagok legalább 50 %-ának vonatkozásában igazolni kell a legalább 6000 euró értékű üzemméretettel való rendelkezést a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti év vonatkozásában.
A támogatási kérelmek benyújtásának határideje:
- 2022. október 4.
- 2022. december 30.
Megjelent „Környezetkímélő, kibocsátásmentes városi, elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzése és a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítése" című, RRF-ZBP-006-22 kódszámú pályázati felhívás, melynek keretében elektromos meghajtású autóbuszok és az ezekhez kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítéséhez igényelhetnek támogatást a 25 ezer főnél nagyobb lakosú települések és a fővárosi agglomeráció közlekedési közszolgáltatói a Zöld Busz Program új pályázatán.
A pályázaton indulhatnak:
A támogatást a 25 000 főt meghaladó lakosságszámú városok önkormányzatai, ezen önkormányzatok közlekedésszervezői, helyi személyszállítási közszolgáltatói, a főváros legfeljebb 100 km-es vonzáskörzetének személyszállítási közszolgáltatói, az önkormányzatok, a közlekedésszervezők és a közszolgáltatók konzorciumai, valamint konzorciumi indulás esetén konzorciumi tagként a személyszállítási közszolgáltató alvállalkozói igényelhetik.
Igényelhető vissza nem térítendő támogatás: minimum 300.000.000 Ft, maximum 10.000.000.000 Ft. A forrás keretösszege: 50,7 milliárd Ft.
Benyújtási határidő:2022.05.05-től 2022.09.30-ig
BŐVEBBENA társadalmi egyeztetés lezárultával, megjelent a „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Lovas létesítmények fejlesztése" című (VP6-6.4.1-1-22 kódszámú) pályázat felhívása. A pályázatok beadásának első szakasza 2022. május 4. - 2022. május 17. között lesz.
A pályázat célja a vidéki térségekben működő mikrovállalkozások és magánszemélyek induló vagy már működő lovas tevékenységeinek támogatása, kiemelten a lovas létesítmények fejlesztésével. A felhívás további célja a támogatásban részesülők által kialakított és működtetett szolgáltatások továbbfejlesztése, valamint a jövedelemszerzés és a foglalkoztatás erősítése.
Kiknek szól a pályázat?
- lovaglással foglalkozóknak;
- lovagoltatással, lovas oktatással, lovas terápiával foglalkozóknak;
- lovas versenyek és egyéb események szervezésében, lebonyolításában részt vevők;
- lótartással foglalkozók (saját és bértartás);
- lovasoknak szakmai szolgáltatást nyújtók - edzés, versenyre felkészítés;
- terápiás módszereket alkalmazók
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: maximum 100 000 000 forint
BŐVEBBENA Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása kkv-k részére" című (GINOP-4.1.5-22 kódszámú) felhívás.
A pályázat keretében elsősorban épületenergetikai fejlesztések támogathatók (pl. hőszigetelés, födémszigetelés, nyílászárócsere, fűtési-hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítése, világításkorszerűsítés), amelyet kiegészítve van lehetőség megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek telepítésére.
Az igényelhető, feltételesen vissza nem térítendő támogatás összege min. 75 millió Ft – max. 500 millió Ft, ez maximum az összes elszámolható költség 90%-a lehet.
A támogatási kérelem benyújtása 2022. május 11. és 2022. június 10. között lehetséges.
Lássuk a részleteket.
BŐVEBBENElindult az „Energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása kkv-k részére" című (GINOP-4.1.5-22 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése, a támogatási kérelem benyújtása várhatóan 2022. április 20. és 2022. május 3. között lesz lehetséges.
A pályázat keretében önállóan támogathatók az energiahatékonyság javítását szolgáló tevékenységek, amennyiben a fejlesztendő épület energetikai minőség szerinti besorolása legalább egy szintet javul DD besorolás alatti épületek esetében. DD besorolású, vagy efeletti épületek esetében nem elvárt a legalább egy szintnyi javulás.
Az igényelhető, feltételesen vissza nem térítendő támogatás összege min. 75 millió Ft – max. 500 millió Ft között lehet, amely maximum az összes elszámolható költség 90%-a lehet.
Lássuk a részleteket:
BŐVEBBENHamarosan új pályázat megjelenése várható kifejezetten az informatikai szektorban dolgozó vállalkozások számára. A DIMOP PLUSZ Program keretében hamarosan kiírásra kerülő pályázat célja az infokommunikáció és digitalizáció területén működő vállalkozások támogatása kutatás-fejlesztési, innovációs és piacra lépési projektjeik megvalósításában.
Bár konkrét pályázati felhívás még nem áll rendelkezésünkre, szeretnénk segíteni Önöket a felkészülésben azzal, hogy az alábbiakban összefoglaljuk röviden, mire is számíthatnak a pályázat vonatkozásában.
Pályázat célcsoportja: szoftverfejlesztő- távközlési- és egyéb IT cégek
- TEÁOR 58.2 Szoftverkiadás
- TEÁOR 61 Távközlés
- TEÁOR 62 Információ-technológiai szolgáltatás
- TEÁOR 63.1 Adatfeldolgozás, web-hoszting, világháló-portál szolgáltatás
Pályázat keretösszege várhatóan: 50 milliárd forint
Támogatás mértéke:
BŐVEBBEN2022. február 1 én indul a vállalati képzéseket támogató GINOP Plusz-3.2.1-21 - "A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül" elnevezésű pályázat 2. köre, most még kedvezőbb feltételekkel mint korábban.
Benyújtási időszak:
- 2.szakasz benyújtási időszaka: 2022. február 1 – augusztus 31-ig vagy a forrás kimerüléséig
- 2.szakasz keretösszege: 15 mrd Ft
Támogatás összege:
- Mikro- kis- és középvállalkozás max. 75 millió
- Nagyvállalat max. 150 millió
Támogatás mértéke:
- Képzési és bértámogatási elem kapcsán a támogatás intenzitása a pályázó vállalat méretétől függ. A képzési támogatásra és bértámogatásra egyaránt érvényes támogatási intenzitások az alábbiak szerint alakulnak:
- Mikro- és kisvállalkozás: 70%
- Középvállalkozás: 60%
- Nagyvállalat: 50%
- Projekt előkészítési és projektmenedzsment költségek támogatási intenzitása 100%-os mértékű.
- Csekély összegű (de minimis) és mezőgazdasági csekély összegű támogatás a képzések szervezéséhez, lebonyolításához szükséges szakmai megvalósító(k) alkalmazására:
- Mikro- és kisvállalkozás: 100%
- Középvállalkozás: 70%